Görgessen

Egyéb

Kiállítás

Az Albert Flórián pályafutásáról és életéről szóló tárlatot ezúttal Mosonmagyaróváron tekinthetik meg az érdeklődők. Augusztus végén Mosonmagyaróvárra költözött az Albert Flórián életét és pályafutását bemutató emlékkiállítás. A tárlatnak ezúttal a Mosonvármegyei Múzeum ad otthont augusztus 28. és szeptember 21. között. A megnyitón felszólalt Albert Magdolna és a település alpolgármestere dr. Árvay István is. A kiállításon,..

Tovább
01.

Augusztus 31-én harmadik alkalommal rendezik az Albert Alapítvány szervezésében a Fradi családi és sportnapot az FTC népligeti sporttelepén. A sikeres családi ünnepet követően augusztus 31-én, vasárnap újabb alkalom lesz arra, hogy összejöjjön a Fradi-család, ugyanis harmadik alkalommal rendezik meg az ingyenes Fradi családi és sportnapot. Az Albert Alapítvány szervezésében megvalósuló esemény számtalan programmal várja az..

Tovább
02.

Augusztus 23-án útnak indul a Ferencvárosi Torna Club egykori Aranylabdás futballistájáról elnevezett élményvonat! Az Albert Expressz Élményvonat első állomására Villányba indul, ahol az érdeklődők szurkolhatnak a hagyományos SZÚR-on, vagyis a Színészek-Újságírók Rangadón, és részt vehetnek egy kellemes villányi borkóstolón is, és megkóstolhatják a Kecskés pincészet házias ételeit is. Az Albert Expressz hangulatos étkezőkocsijában lehetőség nyílik..

Tovább
03.

Felavatták az Albert Flórián tiszteletére készített vasúti étkezőkocsit. Az Albert Alapítvány képviseletében a Császár lánya, Albert Magdolna, valamint az FTC Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál ünnepélyes keretek között ma délelőtt felavatta az Albert Expresszt és az egyetlen magyar Aranylabdás tiszteletére készített vasúti étkezőkocsit. Az eseményt a Nyugati pályaudvar királyi vágánya mellett tartották, ahonnan 12.20-kor – számtalan..

Tovább
04.

Az Albert Alapítvány és a HORFER Serleg kft. együttműködési megállapodást kötött. Az Albert Alapítvány és a HORFER Serleg kft. együttműködési megállapodást kötött, miszerint a jövőben kizárólagosan a cég készíti és forgalmazza az alapítvány ajándéktárgyait. A szerződést Albert Flórián, Albert Magdolna írta alá. A HORFER Serleg kft. sajtóanyagában hangsúlyozta, az Albert Alapítvánnyal kötött megállapodás már a..

Tovább
05.

Szerda délután a partiumi Nagyszalontán, az Arany Palota nagygalériájában nyílt meg az Albert Flórián-vándorkiállítás. Legutolsó állomáshelyéről, a partiumi Nagyváradtól mintegy negyven kilométert „utazott” az Albert Flórián életét és pályafutását bemutató vándorkiállítás. A Ferencvárosi Torna Club és az egyetemes magyar labdarúgás egyik legnagyobb alakjáról szóló tárlat szerda délután Nagyszalontán, az Arany Palota nagygalériájában nyílt meg ünnepélyes..

Tovább
06.

Az Albert Flórián életét és pályafutását bemutató vándorkiállítás szerdától Arany János szülővárosában tekinthető meg. Nagy sikerrel zárult a Ferencvárosi Torna Club aranylabdás labdarúgójának személyes tárgyait, ereklyéit és díjait, így az 1967-ben nyert Aranylabdát is bemutató tárlat Nagyváradon, melyet követően az impozáns gyűjtemény Nagyszalontára költözik. A kiállítás megnyitójára a 19. század egyik legjelentősebb magyar költője, Arany..

Tovább
07.

Remekül szerepeltek az FTC női tornászai a hétvégi népligeti megmérettetésen. Az FTC Népligeti tornacsarnokába rendezték meg az idei „Tornászni Öröm!” tornafesztivált, amely szakosztályunk életében az eddigi legnagyobb verseny volt. Az eseményre közel 600 néző látogatott ki, a szurkolók „Zsebibaba” utánpótlás csapatversenyeket, és egyéni nemzetközi versenyt egyaránt láthatott. Az egész napos rendezvényen 420 tornászkislány szerepelt, és..

Tovább
08.

Vasárnap délután – második határon túli helyszínként – a partiumi Nagyváradon nyílt meg az Albert Flórián életét és pályafutását bemutató tárlat. A XXIII. Festum Varadinum programsorozat keretében a Lórántffy Zsuzsanna Egyházi Központ múzeumtermében nyílt meg vasárnap délután a Ferencvárosi Torna Club és az egyetemes magyar labdarúgás egyik legkiemelkedőbb alakja, Albert Flórián életét és pályafutását bemutató..

Tovább
09.

Ezúttal Nagyváradon mutatják be Albert Flórián pályafutását és életútját. Az eddig minden helyszínen nagy sikert aratott Albert Kiállítás vasárnap Nagyváradra látogat. A tárlat tehát május 11-én, 17 órakor a Lórántffy Zsuzsanna Egyházi Központ múzeumtermében lesz megtekinthető. A kiállítás a Ferencvárosi Torna Club egyik legnagyobb alakjának életét és pályafutását mutatja be. Különlegesség, hogy az 1967-ben elnyert..

Tovább
010.
© Copyright 2013-2023. | Albert Alapítvány | Ferencvárosi Torna Club
Vissza a lap tetejére