Támogatott sportolók

Az Albert Alapítvány az alapító okiratában megfogalmazott célkitűzéseinek szellemében támogatja a klub kiemelkedő tehetségű fiatal sportolóit.  A támogatásoknak különböző mértéke van, többfajta támogatás is létezik

Kiemelten támogatott sportolók

Az első számú csoportba azok a sportolók tartóznak, akik nem látványsportágat űznek, akiktől a klub a legjobb eredményeket várja a különböző korosztályos hazai és világversenyeken, illetve a jövőben akár olimpiai helyezéseket, pontokat is.  Ők a kiemelten támogatott sportolóink.

A szakvezetők és edzők javasolnak versenyzőket, tehetségük, szorgalmuk, eredményeik és sportemberi viselkedésük alapján.  Ebbe a csoportba 6-10 fő tartozhat, akik nem látvány csapatsportágat űznek, hanem egyéni versenyzők. Minden év elején az alapítvány a szakosztályvezetőkkel felülvizsgálja a támogatottak listáját, és ha szükséges a változtatás, újabb sportolók is felkerülhetnek erre, de természetesen ki is lehet kerülni ebből a körből.  A 2020-as évben az alábbi sportolók tartoznak ide:

– Bak Gergő (birkózás)

– Szabados Noémi (birkózás)

– Balázs Krisztián (torna)

– Keresztes Kristóf (kajak–kenu)

– Szemes Gergő (vívás)

– Nógrádi Bence (short track)

– Török Dominik (úszás)

– Mihályvári Farkas Viktória (úszás)

– Herczeg György (atlétika)

A FradiMédia 2019-ben több kiemelt sportolónkkal is részletesen foglalkozott a Fradi TV-ben. ezeket a kisfilmeket a Bemutató Kisfilmek fül alatt tekinthetik meg!

Támogatott sportolók

A második számú támogatási rendszer egy pályázat alapján működik, melyet az alapítvány ír ki minden évben. Ők a támogatott sportolóink. Erre egyéni és csapatsportágban szereplő versenyző is pályázhat, de a pályázat benyújtásához mindenképpen szükséges a szakosztályvezetés és az edzők javaslata is. Az alábbi sportolók tartoznak jelenleg ebbe a kategóriába:

– Neszmélyi Boglárka (női vízilabda)

– Nyíri Balázs (férfi vízilabda)

– Szabó Bence (férfi vízilabda)

– Zsoldosi Karolina (vívás)

– Horváth Soma (vívás)

– Vég Dániel (short track)

– Albert Viktória (short track)

– Csizmadia Márk (short track)

– Zólyomi László (short track)

– Szurovszki Patrik (birkózás)

– Váncza István (birkózás)

– Kismóni Móric (birkózás)

Egyéb támogatások

Létezik egy tehetséggondozó kosár is, melynek tagjai a különböző csapatsportágakban (kézilabda, vízilabda, jégkorong) versenyeznek. Ide is a szakvezetés javaslata alapján lehet bekerülni, ezeknek a tehetséges (még a felnőtt bajnokságokban nem szereplő), szárnyukat bontogató sportolóknak az alapítvány fizeti ki a teljes havi tagdíját.  Labdarúgó-tehetséggondozás is működik külön, ott kifejezetten a labdarúgó-utánpótlás szakmai igazgatójának és stábjának döntése alapján kapnak támogatást a játékosok.

Létezik szociális támogatás is, amely egy szociális alapon működő támogatási rendszer. Itt nem a tehetség vagy az eredmények a legfontosabb kritérium ahhoz, hogy valaki megkapja az 50 %-os tagdíjkedvezményt, hanem a szociális rászorultság. Az alapítvány egy évben kétszer bírálja el a szülők által benyújtott kérelmeket.

A fentieken kívül az alapítvány próbál egyéni segélyekkel és gyors támogatásokkal segíteni azoknak a sportolóknak is, akiknek a családja hirtelen nehéz helyzetbe kerül (betegség, haláleset, egyéb tragédia esetén) és segítségre szorulnak. Ezek egyedi esetek, egyedi elbírálással kerülnek odaítélésre.