Görgessen

Egyéb

Albert-torna: a jövő a pályán

2024. május 5.Kategória: Egyéb
Albert-torna: a jövő a pályán

U9-es labdarúgócsapatunk ezüstérmet szerzett az immár hagyománnyá vált eseményen.

Kilencedik alkalommal rendezte meg az Albert Alapítvány május 5-én, vasárnap az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban az Albert Flórián Nemzetközi Utánpótlás Labdarúgó Tornát. Az eseményen U9-es együttesek vettek részt, csapatunk mellett a Nyíregyháza, a Sopron, a Debrecen, a Fehérvár, a Pécs, az Újpest, a Kecskemét, az Illés Akadémia, a Budapest Honvéd, a Győri ETO és a ZTE volt érdekelt a küzdelmekben. A határon kívülről a Dunaszerdahely, a Topolya, az Akademija Krpan & Babic, illetve a Rapid Wien érkezett a tornára.

Fiatal labdarúgóink az A jelű négyesben a délelőtt folyamán a Nyíregyháza, a Dunaszerdahely és a Sopron ellen mutathatták meg, hogy mire képesek. Az első találkozót a nyírségeik ellen vívtuk, és egy, az első percben szerzett góllal megszereztük a három pontot. A második mérkőzésen a Dunaszerdahely volt az ellenfél, a csoportrangadón a mieink szerezték meg a vezetést, a DAC azonban egyenlített. Ezt követően sokáig kiélezett volt az összecsapás, mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de Ocsovai Milán a hajrában kétszer is betalált, és extrájának köszönhetően behúztuk a találkozót. A Sopron ellen már a biztos továbbjutás tudatában léptünk pályára, de a fiúk ettől függetlenül az első perctől kezdve a győzelemért játszottak, ami sikerült is, 2-0 lett a végeredmény a mi javunkra. Együttesünk így csoportja első helyén végzett, és várta a negyeddöntőt a C-csoport második helyezettje, a KTE ellen.

A hangulatra már a csoportmérkőzések során sem lehetett panasz, a csapatokat sok szülő és rokon kísérte el a tornára. Játékosainkat minden találkozón lelkes szurkolótábor buzdította, és ez nem volt másképp a negyeddöntőn sem, a Kecskemét ellen többször is felhangzott a „Mindent bele!”, a „Harcoljatok!” és a „Hajrá, Ferencváros!” is. Sőt, olykor-olykor a Freed from Desire is felcsendült, igazi futballatmoszférát teremtve a napsütéses tavaszi délutánon.

A kieséses szakaszban már megmutatkozott, hogy mindenki a végső győzelemért játszik, így a mieink keményebb ellenállásba ütköztek, de végül sikerrel vették a negyeddöntőt. Dávid Bálint gólja jelentette a különbséget, így az 1-0-s győzelem után következhetett az elődöntő, az ellenfél a DVSC csapata volt. Az első percekben kiegyenlített játék folyt a pályán, mindkét fél birtokolta a labdát, és ebből próbált építkezni. A vezetést végül csapatunk szerezte meg, ismét Ocsovai Milán volt eredményes. A mérkőzés második felében azonban inkább a Loki diktált, a mieink rendületlenül védekeztek, Szilágyi Marcell pedig több nagy védéssel járult hozzá a sikerhez, így a csapat döntőbe jutott.

A fináléban az osztrák Rapid Wien volt az ellenfél, és bár labdarúgóink az utolsó percig küzdöttek a győzelemért, a bravúr ezúttal elmaradt, a bécsiek 3-0-ra nyerték a döntőt, és ezzel a tornát is.

 

A mérkőzéseket az eredményhirdetés követte, a torna gólkirályi címét, az Albert-díjat az osztrák Simala Christian kapta, a Rapid játékosa hét góllal zárt. A legjobb mezőnyjátékosnak a debreceni Dinkó Vincét, míg a legjobb kapusnak csapatunk hálóőrét, Szilágyi Marcellt választották.

Az ezüstágon a kilencedik helyen a Fehérvár FC végzett, míg az aranyágon a Debrecené lett a bronzérem. A második helyen egyesületünk végzett, a IX. Albert Flórián Nemzetközi Utánpótlás Labdarúgó Torna aranyérmét pedig ezúttal az osztrák Rapid Wien vihette haza.

01.