Imre Bence, férfi kézilabda-csapatunk játékosa és az Albert-alapítvány díjazottja szenzációs formában teljesít az elmúlt időszakban. Az FTC-Green Collect jobbszélsője megállíthatatlan a pályán, klubunk és a válogatott mezében ontja a gólokat, valamint védekezésben is extra teljesítményt nyújt. Édesanyja, Kökény Beatrix, Fradi legenda, EB-aranyérmes, olimpiai és VB ezüstérmes kézilabdázó, édesapja, Imre Géza pedig VB- és EB-győztes, ötkarikás második vívó.

Nehéz volt eldönteni, hogy melyik sportágat válaszd?

Imre Bence: Elég korán elkezdődött ez. Öt éves voltam, amikor mondtam anyáéknak otthon, hogy kézilabdázni szeretnék. Meg is lepődtek, mert ők először atletizálni szerettek volna vinni, hogy egy kicsit az alapokat megtanuljam, hogy legyen egy alapfizikumom. De én kézilabdázni szerettem volna mindenáron. Levittek az első edzésre, és így ott ragadtam a pályán.

A sporton kívül mi foglalkoztatott gyerekkorodban, milyen meséket, rajzfilmeket szerettél?

I.B.: Nem is nagyon tudok sok mesét felsorolni gyerekkoromból, mert tényleg a kézilabda ment a tévében nálunk.

Mikor dőlt el, hogy a kézilabdánál maradsz?

I.B.: Az, hogy mikor derül ki, hogy tehetséges vagyok? Anyáék azt mondják, hogy mikor lementem, akkor látszódott, hogy valamit örököltem tőle és apától is. Fizikumban meg játéktudásban is. Utána pedig szép fokozatosan fejlődtem.

A magyar válogatott Portugália ellen sorsdöntő olimpia selejtezőt játszott, te pedig hőssé váltál a tatabányai találkozón. Kilenc lövésből kilencszer találtál be, döntő érdemeket szerezve ezzel az ötkarikás kvalifikáció kivívásában. Hogyan emlékszel vissza az összecsapásra?

I.B.: Egész Magyarország ezt nézte, az egész országot meg tudtuk mozgatni ezen a vasárnap estén. Tényleg nagyon jó időben volt a mérkőzés. Nem volt más sportesemény, csak a mi meccsünk volt. Hatezer ember előtt, csak magyarok, volt egy-két portugál, de tényleg azt gondolom minden tekintetben, hogy ez volt életem meccse. Élmény szinten és játék szempontjából is. Tényleg mindent beleadtam és beleadtunk. Fantasztikus dolog, hogy tizenkét év után újra olimpián lehet a magyar válogatott.

Hogyan fogadtad a gratulációkat?

I.B.: Az EB után is nagyon-nagyon sok üzenetet kaptam, csak pozitívat. Az olimpiai selejtező után talán ez még jobban megnőtt. Nagyon jó érzés, már ott a helyszínen is nagyon sokan gratuláltak, nagyon sokan jöttek oda. Úgy érzem, tudom kezelni. Nekem kicsit szokatlan, nem vagyok az a típus, aki feltétlen szeret szerepelni, de kezdem megszokni, és próbálok mindenkivel kedves lenni.

Milyen céljaid vannak a szezon hátralévő részére?

I.B.: A legfontosabb az, hogy a sérülések elkerüljenek, egyrészt engem, másrészt a csapatot is, mert az a legfontosabb, hogy mindenki egészséges legyen. Ha esetleg megadatik az olimpiai szereplés, akkor pedig, hát nem tudom ezt szavakkal leírni, hogy tényleg felnőttem már annyira, hogy apát láttam két olimpián, és amikor már tudtam, hogy mit csinál pontosan, hogy mit érhet el, mit visz véghez, ez egy fantasztikus dolog lenne, egyik legszebb álmaim közé tartozna, az biztos.

A következő szezont már a négyszeres BL-győztes Kielnél kezded meg. Milyen várakozásokkal vágsz neki az új kalandnak, nehéz lett itt hagyni a Népligetet?

I.B.: Én itt nőttem föl a telep mellett. Mi itt lakunk szemben a Fradi központtal, mert anya 30 éve a Fradi kötelékébe tartozik. Nekem sem kell magyarázni, hogy mit jelent nekem a Fradi. Nagyon szeretek akár focimeccsre járni, voltam már vízilabda meccsen is, szóval sok szakosztály meccsére is járok, nemcsak kézilabdára. Tényleg  itt nőttem fel, és nekem mindent megadott adott ez a klub. Amikor idejöttem,  ugyanúgy felnéztem a felnőtt csapatra, úgyhogy remélem, hogy rám is fel tudnak nézni. Az, hogy innen el lehet jutni egy BL topcsapatba, azt gondolom, hogy egyrészt jelzi, hogy milyen munka folyik itt a Fradinál utánpótlásban, másrészt meg, ha álmodunk nagyokat, akkor azt el tudjuk érni. Az ember nem is számít rá, hogy a Kiel fogja megkeresni, és másnap csörög a telefon. Ezúttal is köszönettel tartozom az utánpótlás edzőknek, amiért ennyi munkát belefektettek a fejlődésembe.