Görgessen

Egyéb

Fábián Bettina vb-ezüstérmes!

Fábián Bettina vb-ezüstérmes!

Egyesületünk úszója és az Albert-alapítvány támogatottja, Fábián Bettina a fukuokai vizes világbajnokságon szerepel. Fiatal sportolónk több számban is versenybe szállt a világversenyen, a nyíltvízi úszok 10 kilométeres versenyén 9., míg öt kilométeren nyolcadik helyen végzett. Az áttörést a négyszer 1500 méteres, azaz hat kilométeres váltó hozta el, hiszen Fábián Bettina Olasz Annával, Rasovszky Kristóffal és Betlehem Dáviddal karöltve második helyen végzett az olaszok mögött. Az ezüstéremben Fábián tevékenyen kivette a részét, ő úszott elsőként a mieink közül, és hatodik helyen zárta saját szakaszát. Ezúton is gratulálunk neki és a csapatnak!

Az idei nyár eddig minden szempontból rendkívül sikeresen alakul utánpótlás-sportolóink számára, hiszen számos válogatottunk ért el dobogós helyezést. A sikerek sorát U20-as férfi vízilabda-válogatottunk kezdte el, a csapat a bukaresti világbajnokság döntőjében Szerbiát múlta felül, egyesületünket Molnár Erik és Varga Vince képviselte. Közel két héttel később az U15-ös női vízilabda-eb-re került sor Zágrábban, a korosztály első megmérettetése bronzéremmel zárult, a sikerhez három pólósunk, Kiss Emma Gitta, Paján Zille és Szalkai Hanga is hozzájárult.

Júliusban a kézilabda vitte a prímet, a fiúknál az U21-esek hajtottak végre történelmi tettet, hiszen 46 év után jutottak a kontinenstorna döntőjébe, ahol végül Németország állította meg válogatottunkat. Egyesületünket Imre Bence és Ónodi-Jánoskúti Máté képviselte, előbbi 38 góljával a legeredményesebb magyarként zárta a tornát, míg utóbbit a horvátok elleni negyeddöntő legjobbjának választották. Női U19-eseink ellentmondást nem tűrően nyerték meg az Európa-bajnokságot, a fináléban a dánokat múlták felül, 35-26-ra. A torna legértékesebb játékosának kézilabdázónkat, Simon Petrát választották, csapatunkból rajta kívül Imre Szofi, Papp Dorka és Mészáros Virág is részt vett a kontinenstornán.

Minden sportolónknak és támogatottunknak szívből gratulálunk és további sikereket kívánunk!

01.