Görgessen

Egyéb

Ha Halloween, akkor idén is tökfaragás

Ha Halloween, akkor idén is tökfaragás

Alapítványunk idén is megrendezte a halloweeni tökfaragást a Népligetben.

Egy napsütéses és egy esős nap jutott idén az Albert Alapítvány immár hagyománnyá váló programjára az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban. Október 30-án, hétfőn többek között ökölvívó-szakosztályunk tagjai, valamint fiatal tornászaink készíthették el szebbnél szebb alkotásaikat a szikrázó napsütésben, míg 31-én kedden, utánpótlás-focistáinkon volt a sor. A szakadó eső és a mennydörgés majdnem a móka útjába állt, de a mostoha körülmények sem szegték fiatal tökfaragóink kedvét.

Az eseményen klubunk szinte minden szakosztálya képviseltette magát, gyönyörű díszek születtek, a tökfaragás rendkívül jó hangulatban telt.

„Nagyon örülök annak, hogy idén is meg tudtuk rendezni a programot, az pedig végtelen boldogsággal tölt el, hogy ezúttal is egyesületünk számos sportolója részt vett az eseményen. Több sportág, több korosztálya is képviseltette magát, nagyon jól érezték magukat, és az önfeledt tökfaragás eredményeképp gyönyörű alkotások születtek – osztotta meg gondolatait Albert Magdolna, az Albert Alapítvány ügyvezetője.

A tökfaragás képgalériája itt érhető el.

01.