Görgessen

Egyéb

Hangulatos Fradi-nap

Hangulatos Fradi-nap

A szeretet és az összetartozás jegyében derűs és sikeres futballvíkendet rendeztek Kisvárdán a Ferencváros U9-es, U11-es és öregfiúk csapatának részvételével. Az Albert Flórián Emlékkiállítás zárásaként, amelyet közel kétezren tekintettek meg két hét alatt, a Császárról elnevezett utánpótlástornán az FTC mellett a DVSC, a Nyíregyháza és a Kisvárda korosztályos csapatai vettek részt. A nagyszerű hangulatú eseményen ismét kiderült, hogy a Fradinak rengeteg híve van Szabolcsban, amit híven jelez, hogy a fővárostól 270 kilométerre fekvő Kisvárdáról is rendszeresen járnak szurkolók a csapat mérkőzéseire.

A kisvárdai sportcsarnokban már reggel fél kilenctől a labdáé volt a főszerep,, hiszen az Albert Kupa keretében a DVSC, a nyíregyházi Bozsik Akadémia, a hazai Várda SE és az FTC két korosztályos csapata is pályára lépett. A Ferencváros U9-es együttese végül a 2., az U11-es a 3. helyet szerezte meg, az eredményhirdetés során, amelyen Albert Flórián osztotta ki az érmeket, aztán mindkét gárda külön elismerésben részesült, sőt, a kisebbeknél a gólkirály is a Fradiból került ki. Az U9-es gárdánk a legszebb játékot bemutató, az U11-es pedig a legstílusosabb csapat díját kapta, míg a 2005-ös korosztály tornájának gólkirálya az FTC ifjú labdarúgója, Rácz Márton lett. A kifogástalan rendezésű torna remekül szolgálta tehetségeink fejlődését, elvégre az erények mellett a hiányosságok is megmutatkoztak, s újra bebizonyosodott, az egyéni képzés mellett sok ilyen fellépésre lenne szüksége csapatainknak az előrelépéshez.

A több száz fős publikum az Albert Kupa után a Ferencváros és a Kisvárda öregfiúk gálameccsét tekinthette meg, amely méltó zárása volt a Fradi vasárnapnak. Az FTC együttesének kapuját a klub nagy szurkolója, és igazolt játékosa, Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök védte, a mezőnyben a több mint 500 mérkőzésen szerepelt Keller József, Albert Flórián, Szenes Sándor, Wukovics László, Deszatnik Péer, Kincses Sándor, Dukon Béla is pályára lépett. A mérkőzést az FTC nyerte, ám ahogyan az a végén elhangzott, ezen a napon mindenki győztesnek érezhette magát, aki kilátogatott a sportcsarnokba, vagy megtekintette az emlékkiállítást, ugyanis némi ízelítőt kaphattak az emberek a Fradi-érzésből. No meg újfent nyilvánvalóvá vált, hogy rengeteg szurkolója van a klubnak szerte az országban, aki nagyon szeretik a Fradit, s ezt a szeretetet viszonozni illik.

Kisvárdán is ez volt a cél.

01.