Két éve hunyt el klubunk legnagyobb alakja, Albert Flórián.

Én már abba a generációba tartozom, aki nem hogy mezben és sportszárban, de még melegítőalsóban sem látta a magyar labdarúgás egyik legnagyobb klasszisát, Albert Flóriánt. Persze jókat mosolyogtam, amikor a sztorikat hallgattam a „Császár” kisebesedett oldaláról, a legendás, csípőre tett kézzel kapcsolatos történetekről, de futballpályára egyáltalán felszaladni már csak videófelvételeken láttam.

Éppen emiatt még meghatározóbb a számomra Albert megtörhetetlen, mindig egyenes tartása, amelyről hiába beszéltem a Császár 70. születésnapján egy francia újságírónak, nem nagyon tudtam elmagyarázni, megfogni a lényegét.

Évekkel ezelőtt a 103-as busszal közeledtünk a népligeti megállóhoz, mint mindig, most is az Albert-stadion felé irányítottam a tekintetemet, talán látok egy-két játékost, klubvezetőt. De csak egy ősz hajú embert láttam, aki az aluljáróból kiérve határozott léptekkel haladt a stadion felé.
Pár másodperccel később kaptam észbe, hogy Albert Flóriánt látom…

A hirtelen felismeréstől, valamint attól a már említett tartástól, amivel csak ő rendelkezett, váratlanul – szégyen, nem szégyen, én magam sem értem -, kis híján elsírtam magam. Fogalmam sincs, hogy miért történt ez velem, csak leténferegtem a buszról, és azon a tizenöt másodpercen gondolkoztam, ami ilyen hatással volt rám.

Milyen lehetett annak, aki 90 percen keresztül figyelhette?

A fenti történet ismeretében nem nehéz kitalálni, hogy milyen izgatottan készültem a Flóri bácsi 70. születésnapjára, amin részt vehettem. Az este folyamán egyszer lehetőségem adódott arra is, hogy egy közös fénykép készüljön rólunk. Leültem Albert mellé, mint egy ostoba kisgyerek, vigyorogtam az optikába, és csak másnap, amikor megláttam a képet, szembesültem azzal, hogy a „Császár” is mosolyog. Persze nem miattam, nem emlékszem pontosan, de valamelyik „nagyágyú”, Mészöly, Szűcs, vagy Rákosi szólhatott oda valamit, amiért Albert mosolyra fakadt.

De ezt már csak én tudom, a kép erről nem beszélhet.
Albert Flórián az idők végezetéig ott mosolyog majd mellettem…

Czégány Pál