Egyéb
Kiállítás
A mi hősünk, a Császár
- kbarnabas
- 0 Hozzászólás
- 113 views
Vasárnap délután – második határon túli helyszínként – a partiumi Nagyváradon nyílt meg az Albert Flórián életét és pályafutását bemutató tárlat.
A XXIII. Festum Varadinum programsorozat
keretében a Lórántffy Zsuzsanna Egyházi Központ múzeumtermében nyílt meg
vasárnap délután a Ferencvárosi Torna Club és az egyetemes magyar
labdarúgás egyik legkiemelkedőbb alakja, Albert Flórián életét és
pályafutását bemutató tárlat. A vándorkiállítás tizenkettedik alkalommal
talált ideiglenes otthonra, ezúttal Nagyváradon, Nagykároly után
másodszor az anyaországon kívüli helyszínen. A megnyitó rövid áhítattal
vette kezdetét, melyen a felcsendülő zsoltárszólamok mellett Csűry
István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke beszélt a
Császár nemzetegyesítő és közösségteremtő szerepéről. A főszervező,
Botházy Nándor – akinek klubunk iránti szeretetét autójának
FTC-rendszáma is bizonyítja – úgy fogalmazott: 1995 óta zöld-fehér a
vére és megtisztelőnek tartja, hogy részt vehet Albert Flórián emlékének
ápolásában.
Az ünnepségen részt vett Kubatov Gábor is, aki
hangsúlyozta, Albert Flórián a „jónak lenni jó” elv mentén élte életét,
ezzel pedig példát mutatott a társadalomnak. – Albert Flórián a mi
hősünk, a hűség példája. Hű volt a hazájához, a Ferencvároshoz és
társához is – fogalmazott klubunk és az Albert Alapítvány kuratóriumának
elnöke. A gyönyörűen berendezett vitrinekben ott díszelgett a
gyűjtemény legértékesebb darabja, az 1967-ben nyert Aranylabda, az
1960-as olimpia bronzérme, továbbá számos tabló, fénykép, mez és ereklye
a hetvenötszörös válogatott klasszis életéből.
Az érdeklődők által teljesen megtöltött teremben
beszédet mondott Sógor Csaba és Tőkés László európai parlamenti
képviselő, valamint Szóláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere is. A
felszólalók egyetértettek abban, hogy az erdélyi magyarság sokat kapott a
Ferencvárostól és Albert Flóriántól, a közélet nehézségei közepette
pedig mindig is kapaszkodót jelentettek a Ferencvárosi Torna Club jó
eredményei. Az egyetlen magyar aranylabdás lánya, Albert Magdolna
köszönetet mondott a nagyváradiak meghívásáért és elmondta, büszke
édesapjára és az Albert Alapítványra, amelynek küldetése nem csupán a
hagyományápolás, hanem a fiatalok támogatása is.
A megnyitó záróakkordjaként a szervezők részletet vetítettek a Visontai
Attila által rendezett Albert Flórián életrajzi filmből, a Császár
góljait, cseleit és gesztusait felidéző képkockákat csillogó szemmel
figyelték fiatalok és idősebbek egyaránt. Amikor a legendás kilences
lövése vagy fejese nyomán a hálóba került a labda, a terem felmorajlott.
Volt, aki a korabeli, mostanra megsárgult sportújságok lapjait is
magával hozta az eseményre, hogy az Albert Flóriánnal kapcsolatos
emlékeit egy-egy képpel illusztrálva idézhesse fel.
Felemelő érzés volt tapasztalni a partiumi magyarság fradizmusát és a
klub iránti szeretetét, amit a határok és a távolság nem csökkentenek,
hanem még inkább elmélyítenek.
A tárlat Nagyváradon egészen vasárnapig megtekinthető, ezt követően
Nagyszalontán, az Arany János Emlékmúzeumban lesz látogatható. Az utóbbi
kiállítás pontos programjáról hamarosan minden fontos információt
megtalálhatnak szurkolóink a www.fradi.hu-n.