Remek eredmények

Az FTC kajak-kenu szakosztálya remek eredményekkel tért haza a szolnoki II. felnőtt és korosztályos válogatóversenyekről.

Az FTC kajakozói már az első napon remekeltek a szolnoki II. Felnőtt és Ifjúsági, U23 és Parakenu Válogatóversenyen. Csokor Erik ugyanis a tiszaújvárosi Erős Patrik, a szarvasi Kós Benedek és a győri Obert Ákos társaságában megnyerte az ifjúsági K4 500 m döntőjét, ezzel az egység tagjaként kijutott a július végén a romániai Pitestiben megrendezésre kerülő U23-as világbajnokságra. Ugyanebben a futamban Gergő Bálint vezérevezősként szerepelt a harmadik helyen végzett egységben, a tisztán ferencvárosi két hajó pedig a 6., valamint a 8. helyen ért célba. Kajakozóink a verseny következő három napján is szépen teljesítettek. Csizmadia Kolos K1 200 méteren a felnőttek mezőnyében 4. helyezést ért el, egy hajszállal lemaradva a dobogóról: 77 ezredmásodperccel kapott ki nagy riválisától, a szegedi Birkás Balázstól. Az egyébként az 500 méterre készülő Bán Kristóftól szintén szép eredmény a futamban elért 5. helyezés. Kristóf fő számában, az 500 méteren is az 5. helyen végzett, egy nagyon szoros befutó után. A K1 ifjúsági 200 méteres fináléjában szintén remekeltek a mieink: a döntő kilenc egységéből három fradista volt. Külön kiemelendő Keresztes Kristóf teljesítménye, aki 2002-es születésűként, a nála 2-3 évvel idősebbek között is a dobogó harmadik fokára állhatott fel, amellyel nagy valószínűséggel kvalifikálta magát a nyári győri EYOF-ra is. A futamban Csokor Erik a 4., míg Gergő Bálint a 7. helyen végzett. Szintén kiemelendő a lányoknál Fekete Dorina teljesítménye, aki egyesben 1000 méteren a 4., míg 500-on a 7. helyen zárt. Nagyon jó eredmények ezek, figyelembe véve, hogy Dorina utolsó éves serdülőként már az ifik mezőnyében indult. Szakosztályunk 5000 méteren is képviseltette magát, ahol Petró Erik első éves U23-asként a felnőttek mezőnyében a 2. helyen ért célba! Sajnos azonban az egyik fordítóbójánál kiszorították, így később bójahiba miatt kizárták a versenyből. Így sem maradt azonban érem nélkül, hiszen az így a 2. helyet „megöröklő” Honvéd-versenyző, Csontos Csaba a verseny végén a parton odament Erikhez, és átadta neki ezüstérmét. Rendkívül sportszerű jelenet volt! II. Felnőtt és Ifjúsági, U23 és II. Parakenu Válogatóverseny, Szolnok: Az FTC versenyzőinek eredményei K1 férfi 200 m Csizmadia Kolos 4. Bán Kristóf 5. K2 férfi 200 m Csizmadia Kolos a páros tagjaként 3. K1 férfi 500 m Bán Kristóf 5. K1 férfi 5000 m Petró Ádám 13. Petró Erik a 2. helyről bójahiba miatt kizárva K1 női 5000 m Fekete Dorina 9. K4 férfi ifjúsági 500 m Csokor Erik az egység tagjaként 1. Gergő Bálint az egység tagjaként 3. Lászlófalvi Dominik-Havadi István-Gergely Dominik-Keresztes Kristóf 6. Kozák Botond-Balla Levente-Polgár Bertalan-Szuromi Márton 8. K4 női ifjúsági 500 m Fekete Csenge-Hegedűs Dóra-Turcsán Kinga-Nemes Valentina 5. Rekop Gyöngyvirág-Kákai Réka (KDSE)-Torda Csenge-Torma Bianka 6. K1 férfi ifjúsági 200 m Keresztes Kristóf 3. Csokor Erik 4. Gergő Bálint 7. K1 női ifjúsági 500 m Fekete Dorina 7.

Mikulás a Népligetben

A Népligeti Sportközpontban járt a Mikulás, aki sok fradista gyereknek adott ajándékot.

A Császár emléke

Albert Flórián 51 évvel ezelőtt, 1967. december 4-én nyerte el az európai labdarúgás legrangosabb egyéni elismerését, az Aranylabdát.